A tervezési helyszín a Főváros történelmi központjában, a Margit híd pesti hídfőjének közelében helyezkedik el, zsúfolt és forgalmas nagyvárosi belterületen, mely alápincézett és többszintes régi bérházakkal, középületekkel zártsorúan beépített. A meglévő funkcionális és szerkezeti adottságok, illetve az új használati igények vizsgálata után egy olyan zártsorú beépítési koncepció kidolgozása mellett döntöttünk, amelyben a tervezett új épülettömeg a telekhatárok mellett álló épületszárnyakkal zártudvaros beépítést ad. Két fő, funkciójában is elkülönülő szárnyra tagolódik az épület: az egyik a megtartandó Belgrád rakpart felőli homlokzattal rendelkező épülettraktus, mely emelt igényszintű apartmanoknak ad helyet, a másik, a Molnár utcai osztott homlokzattal rendelkező, U-alakban felépített „új épületrész”, ahol a kisebb méretű szállodai szobák találhatóak. A belső udvart üvegtetővel fedett átriumként kívánjuk kialakítani, melynek tömege több kisebb kertépítészetileg megformált udvarocskával tagolt, de a benne közlekedő vendégeknek szabad átjárást biztosít a Belgrád rakpart és Molnár utca között.